Gömöri Lovasudvar

2016.

Kedves Vendégeink, kedves Lovasaink!

A 2016-os év táborai, programjai alakulóban vannak, most egyeztetjük az időpontokat. A PROGRAMOK fül alatt megjelentek az idei lehetőségek. Az időpontok még változhatnak.

Lovas programok:
2016-tól négy lovasoktató, és még több ló áll a vendégek rendelkezésére, így idén számában és jellegében is több tábor közül lehet választani. Lesz tábor kezdőknek, akik most szeretnének belevágni, lesz családos táboralkalom, lesz jurtás hagyományőrző tábor íjfeszítő lovasoknak, és lesz edzőtábor is, egy a tapasztaltabbaknak, akikkel az ügyességi pályán és terepen fogunk dolgozni, és intenzív tábor az (újra)kezdőknek is, akik fel akarnak zárkózni.

Kézműves programok:
Ezen a fronton is erősödtünk, tavasztól kézműves kenyérsütő tanfolyamok, és külön kézműves táborok is lesznek a Lovasudvarban. A csapat nagyon kreatív, szép, és praktikus dolgokat lehet majd készíteni.

 

 

 

Rólunk írták

Lovasélet 2015 március

 

A LOVASÉLET márciusi számában megjelenő "Téli kaland, avagy Észak-Borsod gyöngyszemei lóhátról" cikket ajánljuk minden kedves lovas, lóbarát figyelmébe.

A cikket a képre kattintva is elolvashatják!

Júliusi Tánctábor

2014 - Tánctábor

Tánctábor kicsiknek és nagyoknak, körtáncok, párostáncok.

Időpontok: Július 4 - 9

Részletek a képre kattintva, illetve elérhetőségeinken!

 

A részvétel ingyenes!

Facebook

Kapcsolat

info@gomorilovasudvar.hu

Berczik Ágnes

Telefon: +3620/980-5003

Trieber Anna

Telefon: +3620/240-0301

Letölthető ismertetők

Galéria

Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria
Gömöri Lovasudvar - Galéria